Érezted-e éjjel,
mit susog a tenger
fekete két szeme?
Szája, ha rád tapad
csókja íze sós mámortól
fenyő illattal egyesül,
testeddel játszik,
ölelgeti,
halhatatlan hullámmal
lelkedet ringatja,
egész lényed kéjével
felforralja az égi homályt,
melléd varázsolja,
a Holdat a csillagokkal,
így ölel át,
szerelmet ...

Téli álmában a nagy folyó
titkokat tőlünk rejteget...
Hangfalat áttörő gyermekzsivajt,
lábnyomokat víz tetején,
csónakból lógó evezők között
szerelmes pár boldogságát élvezni,
vidáman csivitelő
parti fecskék röpte
víztükrének fekete ékkövét,
széllel csókolt tajtékot,
vízeséssel, robajjal ...

Egybeforr az ég a földdel,
villámok cikáztak körülöttem,
egynek sikerült eltalálni,
testem fáklyaként égett,
bevilágítottam hegyet, völgyet,
az Apokalipszis lovasainak
utat mutattam,
ameddig én akartam,
lovaiknak sebes lábát
kettétörtem,
addigra kialudt tüzem,
szebb lettem, mint valaha,
erőm nem hagyott el ...

Ágyam fölött
búcsúzva
keringett
békém
hitem,
nem éreztem
szeretetet
csak egy
maréknyi
gyűlöletet.
Reményvesztetten
vártam a
holnapot,
de
estére ott gomolygott
a kegyetlen
fájdalom.

Ősz fejjel emlékeim fel-fel törnek,
hozzám vágják érzéseiket:
miért
voltam hűvösség és
egyben melegség,
honnan
tudtam ki van fent,
kit űzött a sorsa le,
miért
nem kerülte el
lelkemet az üresség
miért
fojtottam magamba
a szeretet édességét
miért
tartottam közelséget
kitartóan ...

Könyörgés
Halált termett a huszadik század,
zendült, lázadt a világ,
hamis próféták váltogatták egymást,
próféciájuk szava szélbe merült ájulássá,
lesz-e kinek fejet hajtsak,
aki a békéért szólal,
nem csak zsebét tömi meg,
nem ül
önelégülten a demokrácia trónra.
Munkát, kenyeret,
tudást, toleranciát, ...