Szeretnék írni egy verset neked,
olyan szépet, mint te magad.
De csillagtalan, bús kinn az este,
Fagyos köd lepi arcodat.

Csak hűn figyelem e gyászos semmit,
szívemre fájón bűn omol.
Szemeid szép szerelme, mennyei
lángja, hol jár ha álmodom?

Talán őszirózsás kertek mélyén,
ott, hol csendes dal illatoz?
Vagy felhők bársonyán ...

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál.
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd ...

Zsögödi Nagy Imre festményeit látva
csodálkozom rá a szép erdélyi világra.
Emitt egy parasztbácsi barázdált arca,
fürdik az erdélyi déli meleg napban.

Mások egy lóvontatta kordén utaznak.
Talán a mezőről hazatartanak?
Távolabb árnyképe van egy osztagnak.
Egy másik festményen éppen aratnak.

De hiszen a szobámból ki sem ...

Az ősz fénye tör utat a fákon.
A zöld levéltengert sárgítva
lassacskán hódít teret a tájon.
De a Nap még erejét mutatja.

Érezni, hogy az éjszaka már kissé hűvösödik,
ám a Nap melege egyelőre ellensúlyozza.
A Nap kedves melegsége az ősz hűvösével küszködik,
majd e harcban megfáradva helyét az ősznek átadja.

Felbuggyan a forrás mélyéből a földnek,
A gyógyító vizek buzgón előtörnek.
Buzgón törnek elő, a forró gyógyvizek,
mint szívünk mélyéből a hazaszeret.

Zsíros a magyar föld, zöldellő mezőkön,
megtermé élelmünk, drága magyar földön.
Ezer év is eltelt, mily gazdagok voltunk,
kenyerünk megadá, sok-sok magyar ...

Emlékezz az elsõ csókra;
sodró mámor s már azóta
csókból érzés vált valóra.

Halvány szípoly az az óra
s a dédelgetõ meddõ szóra
égetett délibáb éltetett
s szórt érdemet minden bókra.

Veszett forróságba szórva,
felöltött éj alá csiszolva,
mosolyt majzolt, mint ki várja -
bolond módra fulladt ...