Bizony, por és hamu vagyunk-
Ahhoz képest mennyi
Szeretet van bennünk!
Ahhoz képest mennyi
Gonoszság van bennünk!
Pedig mondom néktek:
Hamu és por vagyunk!

Felém int az őszirózsa.
Szép virágjaival mintha
felém biccentve hívogatna,
pedig csak a szél ringatja.

Őszi szellő lengedez a környéken.
A Nap már gyengébben süt fenn az égen.
Bágyadt fényei játszanak szerte a kertben.
Hűvösödik a lég egyre erősebben.

Szőlőtőkék mögül fehér virág látszik.
Az őszi Nap felé mutatja szirmait.
Csodálatos dália ami itt fehérlik.
Bár az idő már hűvös, a múlt nyarat idézi.

A Nap melege már elfogyóban.
Mézédes szőlőfürtök vannak a kosaramban.
Valaki csenget. Indulok azon nyomban.
A tél várakozik már a kertkapunkban.

Én a kozmosz gyermeke vagyok.
Nemzőm az éltető energia, a
Vörösen izzó, kápráztató napkorong,
Szülőanyám a vad, sötét éjek királya, temetők őre, a büszke fényű,
Százarcú hold.
E földi lét nekem csupán egy röpke pillanat.
Karmáim gyűjtőhelye,
Ahol a végtelen hátán vágtató zabolátlan lelkem mielőtt tovább
Repülne megáll, s ...

Dohányos ember, aki
még egy utolsót szív, pedig már körmére égett.
Aztán a hamutartóba nyomja, mi elfogyott: az élet,
de keze máris a zsebben kotorász, keres,
egy fél csomagra lel, mint jól képzett zsebes,
lelke megnyugszik, máris arra vágyik:
de jó lesz amikor rágyújt, az első slukkra áhít.

Dohányos ember, aki
az életet, a halát ...

Fekszem hanyatt a föld sötétzöld szőnyegén,
És merengve nézem a sötétkék eget;
Száll reám aranyos, ezüstös csillagfény
És koszorú gyanánt övezi fejemet.
Megfürösztém lelkem e sugárözönben,
Lemosott magáról minden földi szennyet,
S most ujjászületve a magasba röppen,
S keresi a mennyet;

Alszik az egész föld; mély és csendes ...