Színek nélküli zöld dombok,
Illat nélküli liliomok,
Azon néma méh kaptárok,
S a meg nem álmodott álmok.

Zöldellő erdők, zord kősziklák,
Kies patakok, virágzó rétek,
Megfoghatatlan szenvedély
És őrület, mind bennem éltek!

Érzem szabadulni, akartok,
De nem tudom, nem találom,
Lelkem lezárt zárjának kulcsát ...

Vagyok olyan bátor...


Szürke életem akkor telt meg színnel
s izgalommal, amikor megéreztem,
vagyok olyan bátor ahhoz, hogy végre
elképzeljem, milyen is másnak, egészen

másnak lennem, ezáltal én megleltem
legfőbb erőforrásom. Bátorságom
nem félelemnélküliséget jelent,
azt teszem, amit kell, sőt hátországom

is ...

Az őskorban az ember igénytelen vala.
Ha nem harcolt a létért akkor meghala.
Ügyességén múlott a betevő vacsora.
Ha nem tudott futni, ő volt a lakoma.

A rabszolga sorsnak is meg volt az ára.
Lenyuzták a bőrük, vagy felhúzták a fára.
Épűltek paloták ,piramisok hada.
Hullot a sok nép,mint az őszi légy.

Keresztes hadjárat,Budhizmus ...

Millionyi évnek tengernyi fénye,
kinn a sötétben,virrasztunk értük.
Mi még megértük,lehet,hogy értjük.
Amiért éltek ,talán megérte?

New Yorknak fényét,nyújtja sok gyertya.
Apáink sirját,az eső mossa.
Köveken moha,nem feledjük soha.
Az élet nélkülük igen mostoha.

Szálljon áldás maroknyi földre.
Amivé szivük,lelkük ...

A Népköztársaság útját csoszogom éjjenként.
Magányom hordom a holdfényben szégyenként.
Egyik éjjel szembe jött velem sugaras szempárod,
(S úgy hallottam) - bársonyos hangodon nevemet kiáltod.

Üres volt a járda, nem jött ott senki.
A Főváros ilyenkor, - már lefeküdt szunnyadni!
(Mégis úgy láttam) - kitárt karokkal vidáman röpülsz ...

Voltam már...
Voltam már csecsemője,
Szerető, drága anyámnak.
Tanulója tizennégy év iskolának.
Ministránsa szentek templomának.
Voltam már apámnak is eme rossz fia.
Emlékeim mégis szépek róla.
Pofonoknak, verésnek szenvedő alanya.
A fájdalmat a múlt elzsugorítja.
Voltam már katonája elveszett Hazának.
palubát sikáló, Tito ...