Őszi ködből
kandikál
a hegyorom,
vízimalom
folyóvízben
pancsikol,
erőlködik a Nap,
de ellenfele
erősebb...
Lógó fejjel
birkanyáj
avarból eszeget...
Sivár most
a hegyhát,
síkság,
ne keresd
a Napot,
most az ősz szele
süvít be
a kulcslyukon.

Nem pompáznak decemberben
csillagok a magas égen,
a sápadt Hold eltévedett...
felvonult a felhősereg.

A sereget kíséri szél,
diófákat hasít ketté,
ha teheted meneküljél,
csontvelőig hatol beléd.

Ettől rosszabb már az lehet,
ha jeges eső mosdat meg,
fuss, ahogyan csak teheted.

E bősz sereg élvezettel
őrjöng, ...

Az ember megy, de az emlék marad,
A láng kialudt melyből füst fakad.
Gyertya lángja az új reményt képviseli,
Amely az életet segít átvészelni.

Emlékek ezre kering fejemben,
A forró gyertyát tartom kezemben.
Melyet egy hirtelen szellő megöl,
Csupán a füstjét hagyta emlékül.

Eme füst a szemeimbe szökken,
S állok az életben ...

Ciklámenszín hajkorona társadalmi méreg.

Köszönöm, hogy megmutattad, még mindig élek.

Erősebb a lelkem, mint azt magamtól vártam.

De mégis meggyengítetted körbevett váram.



Mert egy dög vagy te tudod és magamról én is.

Kissé ez már beteges, rosszabb, mint egy fétis.

Mégis most úgy érzem helyes volt a ...

Hogy hasonlíthatunk
önmagunkra?
(külsőleg...)

Az emberek többsége sűrűn
panaszkodik, mily csúnyán
...

Egy festmény, gyönyörű fiú arc.
Emberi eszmény, ecsetnyi karc.
Mesebeli történet a tiszta lélekről.
És a gonosz szenvedélyről.

A fiú kérése, maradjon öröké fiatal.
Öregedjék arcképe, mely a lelkére utal.
A fiú már koros, bűnt-bűnre halmoz.
De közben gyilkos kit lelkiismerete nem kínoz.

A festmény csúf, ránc és vér ...