Minek neveznélek?
Lennél lángnyilú Nap,
Bíborszínű éjjel,
Fátyla nem évül el
Hajnalban kelő pap

Hirdeti fenségét
Szerelmednek kedves,
Zöld szemed mosolya
Mint erdőn a moha
Negédesen nedves.

Talán vulkán tüze
Perzsel, ég szívemben?
Kisóra kalimpál
Bennem, s eme rímpár,
Melytől lázas ...

Méz ízű csókok tengere
hullámaiban elveszek.
Elveszek,de nem bánom,
ha nálad ér a boldogságom.

A tenger közepén te meg én.
Egy asszony és egy legény.
A víz körülöttünk lágyan ring.
Kirajzolódik ott egy szív.

A szív mely minket kapcsol össze.
Nem engedi,hogy szerelmünk
bármi kettétörje.
Amíg létezünk egy ütemre ...

A fák is siratják az elhullajtott lombokat.
A fák is azt hiszik a szerelem örökké tart.
És én is úgy hiszem,
szeretni csak úgy lehet,
ha átadod a szíved a szerelemnek.

A szerelem fiatalon csak kíváncsiság,
Hogy igazi érzés, azt hinni butaság,
Csak jó lenne érezni illatát,
Jó lenne vele lenni éjjeleken át,
Jó lenne tudni minden gondolatát,
Hogy a kérdés megtalálja válaszát:
Mi a szerelem s mi a kíváncsiság?

Átölellek, magamhoz szorítalak, édes szerelem.
Vigyázok rád, nem engedlek el soha, soha sem.
Nem az a fontos, hogy szeretve legyek,
Hanem, hogy én is szeressek.
Lelkem a dermedt álom után végre kinyújtózzon,
S szívem kietlen pusztasága virágba boruljon.

Ha van a szerelemnek istene, akkor a könnyeinkkel táplálkozik.