Karcol a toll furcsa mintát a papírra,
Egy gyönge kéz mi görbén irányítja.
S az agyam gondolatait így vetem papírra,
A tudatom, gerincem velejét tördeli darabokra.

A foszlányokban ott van minden,
Ahogy a sorsod a holnapodban,
De nem feleded mi kitűzve volt,
Nem feleded mit az élet rád teherként ...

A világ megcsalt a volt szerelmem elhagyott
E sorok is ittasan íródnak a papírra.
S lelkem mi gyötrődve ezeket a felszínre hozza.
Arcom egy idegen fátyol borítja.

Ez őszintén szól mindenkihez ki olvassa,
Mert legbelső érzelmeim vetettem a szűz papírra.
S ki az ,ki pártol e messzire tőlem?
A párnámba a jövőt ezerszer bele ...

Tudod mi az amiért harcoltál?
Tudod mi az amiért meghalnál?
Felejtsd el ezeket, s tisztulj meg,
Harcolj ezekért, míg beforr a heg!

Egy, huszonEGY sors,
Tedd le kezed, míg nem szólsz!!
Add fel a harcot,
Felejtsék el az arcot!

Egy, huszonEGY sors,
Tedd fel kezed, fel ...

Boldog szülinapot tesó;
Az ennivalón legyen cukor vagy só
Kérdésemre válaszoljál;
A buliban kajára cukor szolgál
Ez finom buliban;
Éljünk újra múltban
Születtél a Margit kórházban;
Áldott a sors, anyukád karjában
Amikor megszülettél, ragyogás ült szemedben;
Attól a perctől, míg ...

Tudom, te szültél engem;
És te neveltél egyben,
Nálad jobbat nem kívánhatna a sors;
Gyere és legyél még az anyám most.
Megadtál mindent, amire vártam;
Nem éheztem sohasem még nálad.
Elvittél moziba, boltba;
Raktál életet papírba, tollba.

Gyakran sírt.
Mert senki se akart
játszani vele.
Mert mindenki
félt tőle.

Mert az volt a sorsa,
hogy másoknak néha
fájdalmat okozzon.
De leginkább azért,
mert őt meg soha senki
simogatta meg.
Gyakran sírt,
a cápa.

De a vízben
senki sem látta
a könnyeit.