Dér van a füvön, s fákon.
Oly szép minden, mint egy álom.
Köd lepi be a kertet,
valósággal mindent befed.

Néma, mozdulatlan minden
sejtelmessé válva a ködben.
De az lassan-lassan felszáll.
Reggel van. Ébredezik a táj.

A tájék ködpaplanját letolva
deresen néz bele a Napba,
azaz csak megkísérel ...

Szeretnék álom lenni,
Éjjelente veled lenni.
Reggelente tovaszállni,
S szívedben megmaradni.
Szeretnék én eső lenni,
Ablakodon kopogtatni,
Szelek hátán lovagolni,
S forrásvízben lubickolni.
Szeretnék szabad lenni,
Börtönömből szabadulni.
Már nem szeretnék álom lenni,
Csak éjjel-nappal veled lenni

Ölelj erősen, csak ennyit kérek,
Suttogd hallkan, hogy nincs mitől féljek!
Ölelj és ne eressz el soha többé,
Hagyd, hogy szívem letegyem szíved elé,
Ölelj, hogy érezzem azt hogy élek,
És hogy van értelme megszenvedni érted.
Ölelj, mert álmomban a reggelt várom,
És hogy szíved egyszer ...

Felkel a Nap a domb mögül,
majd fénye a tájon szétterül.
Az ablakban állok egyedül.
Szívem e látványtól felderül.

Reggel van. Elmúlt az éjszaka.
Cukrot teszek a friss kávémba.
Ízét, zamatát érzem a számban.
Álldogálok az ablakomban.

Összefeküdt velem Álommal Képzelet
fonódó kezüknek körme-vájt, fájósan -
illúziót csinálni pajkosan szálltak
kacajuk fennakadt sötétség-hálóban.

Rebbentek pilláim a fogócskájukba
virgonc éjszakának nézhettem elébe -
kavargott fejemben fél-valós valóssal
miként villantsak így Reggelnek ...

Boldogság topog az ajtónál, oly félszeg
látom a szemén, hogy vonzza még a homály -
leoltom lámpámat s mutatom a fészket
honnan ő kifakadt, mint zubogó forrás.

Gyere hát közelebb, menhelyed én leszek
sóhajtásod lapozd át sebesen hozzám -
összes szép érzésem ölelésért vedd meg
simulj belém szorost, te legyél a ...