Amikor halkan sírok,
csak úgy,
magamnak befelé,
könnyeim mossák
régmúlt idők sebeit,
emlékeit.
Nem változik semmi,
pedig látni szeretnék,
de tejfehér köd
takarja el az utam.
Érezni szeretnék,
de mit?
Van, van bárányfelhő:
elúszik,
van jégeső,
kiheverem.
Pillangó-szárnyú szeretet,
ne szállj el,
maradj ...

Pillanatból lesznek
percek,
percekből a mindenségek.
Észrevétlen elsuhantak:
napsütéstől
fénylő napok,
éjjelente
rőzselángból
a szikrázó
csillagok.
Volt
mennydörgés
csúf viharral,
bomba-szántotta határ.
Szemetesbe dobok mindent!
Emlékcsipet sem kell már!
Enyém lesz ...

Lenyűgöző, ahogy a világot látod,
egy gyermek rácsodálkozásával akár egy álmot,
melyből nem ébredünk fel soha,
minden pillanat számodra egy csoda.

Minden új dolog megdöbbent téged,
a világot egészen más szemmel nézed.
Képes vagy meglátni a jót másokban,
hinni még megbukott, elfeledett ...

Rettegtünk az orosz (szigorlat)
vizsgától a főiskolán, aki
csak tehette még az utolsó
pillanatokban is magolt, én bármit

megadtam ...

Pillanat, mely letepert némán.
Aztán amilyen gyorsan jött,
Máris elrohant.
Nem búcsúzott.

Csak engem elhagyott,
de magából
valamit itt hagyott.

Szeged, 2012.február16.

Hangosan csörömpölő ágy-rohanás
áradatban hömpölygő nem-lét,
gomolyogva lemerül a volt- lét.
Az idő lélegzik titokzatosan,
csak fehér takaró, nincs űzött vad,
tompul a fény, árny lesz belőle csupán,
egy új csillagfény csillámló talány.
Ott, ahova nem jut el az értelem,
ahol a lélek szabad szárnyra kel,
fakuló árny-ország ...