Ahonnan a szívem ered,
Azok a Szilágysági hegyek,
Vagyis inkább dombok azok,
De számomra a legnagyobb.

Ahonnan a szél fújja szét,
Akármely gyom illatát,
S ha onnan fújja, ahol felnőttem,
Úgy érzem, mint a rózsafát.

Felhőbe bújt a nap ma is,
Várva a hívó szóra, a legyintésre,
De nem kell aranyba fesse a tájat,
Ez a föld ...

Ságon, a folyóparton, a töltés dombon
A szomorúfűz szomorúbb, mint valaha
Hullajtja levelét messze a magasba.
A szél rátámad a levelekre olykor,
Eltépi a fától, a fűztől, az ágtól.
Száz levél a magasból meg száz a sárból
Tekint a fűzre s a szép nyárra gondol.

Ságon most összenéz a templom két tornya,
Mert már sehol sem ...

Mi kik előbb vizen és sáson kényünkre hajóztunk,
S a dagadó habokat széltiben úszva verénk,
Most szűk hajlékban keserű firkára szorúltunk,
Papiros úgyse! kezünk megszakad, annyit irunk.
Lát maga a kegyes ég, és szán és sír is ugyancsak,
Hogy tele van tájunk drága siralmaival,
S már csak eget s vizeket látunk, s még így ha soká ...

Hóhérom vagy.
Véremet akarod.
Fogaddal húsomat szaggatod.
Miért teszed ezt velem?
Csendben kifolyik a szemem.
Ne bánts engem, már nincs miért.
Meghaltam a semmiért.
Kotort árkot, majd méllyen szántott,
akit szem még sose látott, bennem: a magány.
Tudom, hogy élsz, egyszer láthatlak majd talán,
tekerjünk mégegyet életünk ...

Mindig megbocsátani nehéz
S maga a szó is oly kevés
Nem elég egyszerűen kimondani
Azt valahogy ki is kell mutatni
Hisz a nyomnélküli szavak elszállnak
Mint ősszel a vándorló madarak

Neked megbocsátani soha nem fogok
Többé hozzád kötődni nem akarok
Látod, ily könnyedén ér véget,
Oly sebet hagy a ...