Fájt mikor azt mondtad,
Ez a virágzó kapcsolatunk vége.
Nem éreztem semmit mégis fájt,
S egy esélyt adtam a holnapnak.

Kis világom azóta fél és üres.
Én egyedül ott maradtam.
S csak alvadtvér maradt garatomban,
S elmetszette légcsövem haragod.

A sors pengéjén az élet mindig fen,
Szét szakadt a páncél gyönge ...

Mikor felkelek reggel, köztetek álmos szemekkel lépkedek,
Mindig csak néztek rám és engem hibáztattok folyton.
Úgy érzem mintha megkaptam volna Káini pecsétem,
Úgy érzem néha a szavakat a drága papírra fecsérlem.

Elég volt ebből a leslyedt félelmetes korból.
Engem a vers emel majd fel a láthatatlan porból.
Hátba szúr és ellök, kezeimre ...

Aki növényeket ültet, részben a jövőt is megalapozza.
A jövő reményt kelt magjait veti a jelen talajába.
z az ember, aki fát ültet, mindenképpen optimista,
mert a jelen munkájának a termését a jövőnek is adja.

Aki viszont virágot ültet, bokrot telepít,
a jövőnek adja ...

Ülnek a nyárban egy erkély meghitt árnyában.
Beszélgetnek egy tál friss gyümölcs \'társaságában\'.
\'Terítékre kerülnek\' a mindennapi témák,
az életet nehezítő anomáliák.

Mennyivel másabb minden gondot így megbeszélni.
A nézetkülönbségeket tiszteletben tartani
az együtt éléshez rendkívül fontos dolog!
Ez határozza meg a

Olvasták: 543

Barátság,