Dicsekedőn zengők a kalmár-fények.
Eltakarnak karácsonyi sötétet?
Nem gondolom. S azt sem: bár az a Jászol
szív-legendát indított volt-világból, -
ez a Legenda időnkig elérten
csak jót szolgált, a lélek érdekében.

Másként hiszed? Tudatlanul egy parton
bármit hihetsz, - attól nem más az alkony,
hajnal, s nem más a múlt sem, nézz csak ...

A Szeretet hány hangos hirdetője
élt, s él belőle ma is gazdagon?
S amit tesz? Rendszer-asztalra lecsapja
haszon ászát. Kártyás kaméleon.

Szeretet? Kell-e ily embert szeretni,
ha megjavulni nem képes? Talán
Krisztus szerette őt, önkívületben,
Kereszt-útján, egy múlt Kálvárián..

Ő szerette. Talán, - de ott a kérdés:
kínjaival a Bűnt ...

Az Elvtelennek van a legtöbb elve:
bő zsebeiben egész készlete.
Istene? Önmagát, hasznát imádja.
Érdek-vallás szerelemgyereke.

Az Elvtelen, mikor fordul a kocka,
hangoskodik: - Mindig ezt mondtam én!
Múlt tettekről hallgat, mint az a fűben..,
s bájolog Janus-arcú költemény.

Az Elvtelen alatt üres a ...

Fagy cipeli meggörbült hátán
az elhallgatott, merev utcát,
s figyeli tehetetlen isten:
lelket lehúzó szomorúság.

Szomorúság-isten, a könnyét
nem vigasztalják itt a fények:
mindent az ős HIÁBA őriz, -
közelt éppúgy, mint messzeséget.

Figyel a vers is, ...

Karácsony. Ez az év.. Sírnak a cinkék.
Havas könnycseppek dermedt földre hullnak.
Elképzelt Jászol. Bámulnak a barmok.
Fénylő búját mutatja fent a csillag.

Irányt nem ad. Nyugat, Kelet lezártan,
feketén merül el az éjsötétben.
Ki született meg? Leng imák palástja..
A Hit hiszi. Persze, nem tudja mégsem.

Ó, az emberek olyan könnyen ...

A saját sorsunk fog minket feldarálni.
A sors az lehet Isten, izmus, akármi!
Mi csak alanyok vagyunk, kiket kell darálni!

Pusztítva egymást, őröljük az életet
nem véve észre, hogy törten élni nem lehet !
Te őrült! Ne daráld szét, ne bántsd az életet!