Vágy, vágy, mi is az a vágy?
Az mit oly nagyon szeretnél,
amiért a szíved dobban,
s ami az agyadig is elér.

Én vágyom a lelkem békéjére,
sok-sok dédelgető, meleg szeretetre,
a körülöttem lévő emberek megértésére,
s arra hogy e világ jobbá legyen végre.

Keserűség, bánat van a szívemben
és egyre csak a lelkem nyugalmát ...

Kezembe akadt régi hittankönyvem,
érdekes, mert tegnap éppen ezt kerestem,
bár nem imádkozni volt kedvem.

És most itt van, felnyitom,
ide-oda forgatom,
Istenem, ez borzalom...
vagy gyönyör? Nem is tudom.

Hát nem felejtettél el?
Nem engedtél még el?

Saját sorsom gondolom
egyfolytában. ...

A hold teljes pompában tündököl,
Ember ül földön, s nem hall örömről.
Sötét éjszakában bolyong jórészt,
Miközben csendben a bánat emészt.

Nem vár már másra, csupán egy társra,
Ki sötét lelkébe a fényt hozza.
Minden ember más életben turkál,
Úgy érzi, hogy társra itt nem talál.

Szüntelen gondolkodik életéről, ...

Egyetlen perc


Teremtőmmel kapcsolatba léphettem,
vélt jótettem okán: - Édes Istenem -
szólítottam meg, megilletődötten -
...

Az ember megy, de az emlék marad,
A láng kialudt melyből füst fakad.
Gyertya lángja az új reményt képviseli,
Amely az életet segít átvészelni.

Emlékek ezre kering fejemben,
A forró gyertyát tartom kezemben.
Melyet egy hirtelen szellő megöl,
Csupán a füstjét hagyta emlékül.

Eme füst a szemeimbe szökken,
S állok az életben ...

Ha ezek a falak dalra fakadnának,
El tudnák mesélni gondját eme háznak.
Elmesélné mindazt, ami eddig történt,
A gondolat mely elszállt rémtörténetként.

Ez a mese csak az idővel versenyez,
A kalandok során új társakat szerez.
Átalakul e rémséges história,
Nem mássá lesz, mint reményteli novella.

Ez a dal, mi íly gyönyörű ...