Vadgesztenyefánk a barna komákat
földre leküldte. Kipp-koppos varázslat!
Négy-öt gyufaszál, - és belőlük ember
készíthető, de ügyetlen kezemmel
nem sikerült, az én emberkém lába
kihullt, féllábú lett, vagy máskor sánta,
szegény, mivel letört a gyufa vége:
megszületett, de balsorsa elérte.
Ám bölcs tanácsot ütött derék óra:
- ...

Azt kérdezte egy Költő, aki a nép,
az ország sorsát a szívére vette,
hogy ment-e könyvekkel a világ elébb
(Vörösmarty). A reformkorban messze
előre látott. Ily küzdő világban
gyakran csupán csak magyar szalmaláng van
nemes eszmékért, de olykor kilépne
jó irányban Petőfi büszke népe.
S ha elbukik? Bár dicsérőt ír róla
furcsán ...

A patak szelíden öleli a hegyet,
Mint egy csillogó ezüstkoszorú.
Medrében fűszálak kókadozva lépnek,
Lomhán, ahogy olykor az ember szomorú.

Tavaszi pirkadat vidáman jár, kel,
Föl-alá kúszva a hegygerinc falán,
Gyűjti gyorsan a gyémánt könnyeket
Napnak némasága örömére talán.

Patak partján pirkadó szomjas hajnal
Behajolva a hűvös ...

Hangok szaladtak zöldről át a kékbe,
s vissza. Fűhidak íves árnya rejtett
kis gyíkot, melynek fénytelt bőre vallott
nemrég a napnak aranyláng-szerelmet.

Ó, ifjúság! A szélmalom-karokban
az a forgás! Az a bolondos óda!
Az a vers-hit! Bölccsé lett Don Quijotém:
annak már többé nem leszek tudósa.

Vagy ez a szebb? Az ős-mélyben ...

Ahogy a világ kifoszt, s rossz anyag
mindenütt: bánat-ok, – de önmagad
túlontúl mégse szánd, amíg a Szó
veled marad, Mélységet Kutató!

A Szó engedi, hogy lelkekbe láss,
s ez érdekes-fájdalmas utazás.
Ha Vers a vers, akármint megvetik:
megtalálja igaz isteneit.

Ha Vers a vers: rád néznek ég-szemek,
s kifényesednek ...