Summázom sorsomat, hetven évnyi létet.
Poklokat, egeket ekként mérlegelek.
Zöldfülű ifjúként szeretetre vágytam.
Remélt boldogságot kerestem, kutattam.
Voltam asszony, anya- sorsom nem volt békés.
Bőven volt számomra fájdalom, szenvedés.
Hogy múlik az idő! Rohannak az évek!
Kép a boldogságról lassan semmivé ...

Az igaz mese a valóság álma.
Hold dajkája, majd napkelte szíveden,
ha hajnal jön, az ébredő világgal,
madárhangokkal, fény-ékszereivel,

s kezéből máris gyöngy gurul az égre,
ezüst vizekben megfürdet aranyat,
s szívet dobbantó gyönyörű varázslat
az ég felé visz földi csillagokat.

Azt a mesét tisztelem, melyben Jóság,
de ...

A tavasz jötte mindig meglepett.
Kapuja nyílt, beáramlott a fény.
A kertben fellélegzett egy szobor,
s galamb búgott kinyújtott kézfején.

A tavasz jötte meglepett, de tán
táj és lélek fél, hogy a tél örök.
Fölém hajolt meggörnyedt ág-világ, -
de mégis vártak idő-térközök

valami szebbet. Szálltak ...

Pitypang fehér gömbje elszendereg.
Felhők felé siet a sok sugár.
Fénykapuban megáll az alkonyat,
s tűnő tavasszal szembenéz a nyár.

A határban egymás mellett hever
barna és zöld: két elfáradt rokon.
Friss zöldnek erőt barna föld ad át:
magérlelőt kalászos csúcsokon.

A költővel kóbor kíváncsiság,
kivert kutya fut, mely ...

Az égen fehér bárány, -
szél vitte áldozat:
a zöld feletti kékben
lehet, hogy önmagad?

Tavon tükörtánc indul,
s parttól partig világ
vidámít látszat felszínt, -
s ki az, ki mélybe lát?

Csendre hangcseppet hullat
madárszemű jelen, -
de párolgó varázslat
nevet könnyeiden.

A költő kicsit isten?
Megáld új ...

Álltak a fák: árnyékok egymás ellen.
Láncát vadul csörgette egy kutya.
Magányos ház félt, majd meghalt, fehéren,
s ugrott ugatás gyors ámulata.

A völgy messze volt, gőgös csúcs felettünk,
s tőlünk elhajló ösvény átadott
távozó kéket, hirtelen vöröset,
s holdat, melyen gyöngyarcú tó ragyog.

Ki hová jutott? Mára már ...