A buszon ültem, s mellettem egy ember,
nyugtalan öreg, ült, felültetett.
Megszólított néninek hangoskodta,
amit a Fent lentre, szájába tett.
Gazdagnak nem látszott, mivel ruhája
kopott volt. Elnyűtt cipőn sárga sár
szikkadt. Úgy véltem, hogy szegényen élhet,
gondjára gondoskodást nem talál.
(Néha, persze, akad ritka kivétel.
- Rosszabbul élünk! ...

Fiume, tenger, perdülő napernyők,
bajszos urak, csíkos fürdőruhák,
üvegszekrényben giccses porcelánok,
búza, verejték, kéz villant kaszát,
kinyíló erszény, kis polgári vágyak,
szobormellényes szép palotasor,
pipiskedő nők, korzón kurtizálók,
hamis aranykor békéje honol,
(s van mit csodálni Álmodban, Te Század,
sok minden épül, ...

A patakparti légben
fény szőtt arany szitát.
Résein át-átröppent
kérdő kíváncsiság:

- A felhők merre mennek?
Mit álmodhat a hegy?
Kék bölcső miért ringat
égarcú gyermeket?

Rovarok selyemszárnya
villant át a szitán,
s elégett futó víznek
lengő pillanatán.

Később a csend szitáján
csillant ezüstke hang,
s ...

Én gyakran gondolok még a múltban egy diákra, -
s arra mi nincs már végképp, látszata sem: a Nyárra.
Volt egykor, velünk? Talán. Hitében éltünk, éltem:
nyílik majd út, dal egyszer valóra vált mesében.

Tavakra gondolok most, nyugtalan gyöngy-örömre
nagy víz-pajzsokon, amint tündérek ömlő könnye
mosollyá ...

Ez a cím akár válasz is lehetne
egyik műved címére, ám túl messze
juthatna versem képzelet-batáron, -
így ne vedd ezt még válasznak, Barátom!
(E világnak szól ez, és, bizony, okkal,
mivel az elsietett válaszokkal
tele van, persze, az is igaz: késő
gondolat sokszor nem sok jót ígérő.)
Épp most jelent meg a Szavak, fogalmak..
poémám, persze, ...

Sokféle hang járkál tavasz-határon,
ha bizakodnak az erdei fák:
néha hallod hangját a Hangtalannak,
s belső hangot kinyit külső világ.

Az életünkbe hangok visszatérnek:
az ijesztőek is, s a kedvesek.
Fehér láng-hang villan kékre, merészre,
s kerekülnek nappal-bagolyszemek.

Belső hangoktól csordul túl a lélek,
ha virágcsokrot nyújt át ...