Az évek során kolleganőm kedélymérője sose volt „görbe”
Mindig kiegyensúlyozott, egyenes vonalú volt,
Mások cselekvésére, pillanatnyi szeszélye, hullámokat sose sodort.
Amióta ismerem, munkája együttműködésre épül,
Munkahelyi jellemem, nem miatta törpül.
A szópárbajig egyszer sem emelte fel szavát,
Meggondolta mindig minden ...

Bokor kútból kakukkhang
kiugrott. Meglepett
mező meresztett rája
nagy, kék szemet.

A hang zengett, majd eltűnt.
Fülelt kíváncsi csend,
s kék szembe visszahozta
a végtelent,

végtelen zöldet, sárgát,
fűszál rengetegét,
míg szívbe átgurultak
virágmesék.

Virágmesék, a Szépség
színeivel, kerek
öröm-, s ...

Egy kis arany szelencét
ez a nyár kinyitott.
Véltem: valamit ad, de -
csak meglopott.

Ezek ilyen nyarak már, -
és őszök, és telek..
S a tavasz-virághintók?
Könnycseppesek.

A népnek mondott? Járja
nagy ökörlét körét.
Hit szépben, becsületben
csöndben elég.

E nép Petőfi Népe?
Hát az ...

A nyár kapuja kitárt, őszre várón.
Fűszál bókol üvegálomnak, csendnek,
s felismered az addig észrevétlent:
emlékké lettek volt illatszerelmek.

Nehéz nyárvéggel, ősszel szembenézni.
Ág ághoz ér, felhősor felment, s vádol,
s elképzeled, hogy istened a Szépség,
mely mindig újat teremt önmagából.

Az istenem a tág értelmű ...

- Hölgyfa? Hímfa? - szóltam tréfásan hozzá.
A fényszitán átszűrt táj tiszta volt.
Ágrések között pici felhőholdak,
s arany napocskák nyája kóborolt.

A madárhangok megjöttek, leszálltak.
Vasárnap küldte délharang körét
időirányul új álommesémnek,
s katáng perdült meg: kék sziromkerék.

Megszoktam már: szívembe ...

Míg ballagok a Józsefhegyi úton,
eltűnődöm: miért hegy, mikor domb csak?
Hát, persze, ezt-azt átnevez az érdek,
s nem csupán dombot, - mennyi más fogalmat!
Tetszik nekem ez a kis félvad Éden,
különösen most, mert díszben a hársfa,
s lombruhájára halvány sárgát öntött,
s illatot lengő virágfiolája.
Kopóid jönnek, Ádám, jól ...