Volt nyarakat viszek olykor magammal
új nyáron át, s egy kertre gondolok.
A kártyázók körülülték az asztalt
(szívszorító: már mindegyik halott).
Engem főleg a lapok érdekeltek
kezükben, akkor: rajtuk mi a kép?
Makk alsó, felső, tök ász, király, dáma..
Megcsodáltam kis életek hitét, -
de elhúzódtam tőle. ...

Tudod, aki kell, az az erejével,
és a gyengeségeivel együtt kell.
Tudod, aki kell, átölelve
érdesen simuló karjaival kell.
Egy létezéssel, összeforrt lélegzettel,
háborúval és békével,
minden hibájával és terhével,
az eszével és a szívével, kell.

Az örökkévalóságig hallható,
bódult állapotba ringató,
dallamos hang, ...

Hűtlen hozzánk e nyár, s még rosszabb ősz lesz.
Levelek itt-ott fénnyel feltöltődnek,
de sugár elfogy széllel vert világban,
s a lelkekben egyre hidegebb árny van.

Minden együtt, - mégis minden magányos.
Mily lehangoló az, amit e nyár hoz!
Lombokon teng-leng tehetetlen csendje,
s ijesztő jóslat hull a végtelenre.

A vers örömteli Szépséget ...

Kertek. Hangok. A dőlő ég alatt
virágláng néz felém, majd átszalad
túloldalra. Szökkenő levelek.
Jegenye sóhajt: menne, s nem lehet.

Szobrocska gyík mozdulatlan szeme
kis csend-tükör. Időt elrejtene,
de múlt fényekből felépül a híd,
s viráglángot volt kertből visszahív.

Utcák, virágok, a platánfa-sor..
A Végtelen elveszett ...

Szentképekről ideszöktek a felhők,
s az ablakban fehér romantikájuk.
Itt csillogtatják ájtatos ezüstjük,
majd fenyegető szürke jön utánuk.
A Duna lent, lomha, felszíne, s mélye,
mint annyiszor, mindenbe belenyugvó.
Látszat csupán megfontolt bölcsessége,
s közönnyel hull rá megtévedt harangszó.
A Nagy Bábjáték mindenütt hasonló,
s most ...

A hőség szinte éget!
Már soha nem ér véget
ez a kánikula?
Melegét gondosan tartalékolva

enyhíthetné a tél zordonságát,
dühét, hidegét és hóviharát!
Mindez tudom, csak egy szép álom.
Hőségtől izzadva versemet írom.