Sokan vágynak szépség-hit ékszerekre,
melyeken Remény címere ragyog.
Ám jeleket küld lenézőn az égbolt:
az istenek sem halhatatlanok.

Feltámadás? A Húsvét csendje mélyén
érzem: mindig csalódik, aki vár -
Jóra. Istene börtön-sziklasírban
halott rabszolga, - bármily Nagy Király!

Feltámadás? ...

Ninive népe bár Istent gyalázta
életével, - de nem emelt magasba
Keresztet, így, ezzel, megállt egy mélység
szintjén, s nem váltott át még aljasabbra.

Alkonyodik. Az új Ninivét nézem,
Piacát. Mára Ninivénél rosszabb
idő jött. Talán nem halljátok hangját
NE LOPJ!- törvényt harsogó tolvajoknak?

Mélyebb a Bűn most. E Ninive-népség
a ...

Miért ígérget a Felejthetetlen
itt is, ott is, felejtő csend-kehelyben?
S a múltból volt fény mikor visszalobban
legtöbbször miért virág bánatokban?

Miért tekint az őszezüstös barka
selyme tűnődőn távoli tavaszba?
Oly gyors a kék, s felébredt tavasznépek
úgyis elűzik a volt Messzeséget!

Miért a méh, ha forgó égi kaptár
méze ...

Burka lehullt,
s diószem itt,
issza őszi
csend cseppjeit,

s levélpárnán,
mely sárga-zöld,
szelíd barnán
rád szól, köszönt:

- Fent voltam én,
most lent vagyok.
Fent a csillag
most is ragyog,

mert magasban,
ott égi ág,
s nem leng, - az már
másik világ!

Érlelt a nyár,
az ősz elért,
sors-koppanást
rám ...

Azt, hogy élőlény, - írtam már a versről.
Ember, - és isten egyaránt lehet.
Tetszik, nem tetszik: az érdekek szülték,
anyag forgásban, az isteneket.

Sokféle vers van. Egyik köznapoknak
emberkéje. A palack körbejár,
de nem szellem száll belőle magasba, -
hitvány lőrét fogad be a pohár.

Sokféle vers van. ...

Bánatból, ha tükörarc felragyog,
szaladnak kis fénylábú csillagok
eléd, s paradox rabőrződ az ég,
míg csodálod a Szépség Börtönét.

A Bánat olykor embertestet ölt,
s érzi mit az időtől örökölt.
Kezében holnap botjával kopog, -
s előtte szívszorító holnapok.

A Bánat olykor kíváncsi magány,
benézeget a házak ...