Tudod az orvosok azt mondták nekem,
hogy soha nem lehetsz már velem.
Azt mondták hagyjalak békében elmenni,
ne reménykedjek, próbáljak inkább feledni.

De én nem hiszek nekik,
tudom jól csak a dolgukat teszik.
De én még nem adtam fel a reményt,
hiába mondják: Nem menthetjük meg szegényt.

Szerintem te csak alszol,
lelked még belül ...

A fájdalom tengerének habjai nyaldossák magányos szívem partjait,
és a fájdalomtól elborult elmém, próbálja megőrizni megmaradt álmait.
Lelkemet millió apró tűként szurkálja a magány kegyetlen érzése,
és úgy érzem talán soha nem kapok választ néhány kérdésre.

Szavaim elenyésznek a semmibe, csak süket fülekre találnak,
mégis én ...

Egyek vagyunk mi ketten...
Egyetlen lélek két testben,
egy cél, egy gondolat hajt,
legyőzni minden akadályt, bajt:

Mi közénk állhatna feledni...
Lehetne ennél többet tehetni?
Ragyogunk egymásnak csendesen,
akár csillagfény éjjeli lesen.

Egyek vagyunk mi ketten...
két hang egy közös ...

Mikor mások szemébe tekintek,
kik kedveltek, ismertek minket,
és szemükből sugárzik rám a szánalom,
szívemet elborítja a kínzó fájdalom.

Rám tekintve mindenki látja gyengeségem,
tudják jól, hogy csak érted éltem.
Sajnáló tekintetek szegeződnek nekem,
megértik bánatom, együtt éreznek velem.

Engem mégis zavar ...