Élt egyszer egy ember...

Kinek lelke háborgott, mint a viharos tenger,
kit semmi sem érdekel, kinek semmi sem kell,
így élni már nem bír, ám halni nem mer,
ő volt az az ember, ki szólni soha nem mer.

Ki lelkébe zárja örökre bánatát,
és nem ossza meg másokkal gondolatát,
soha nem mondja el őszinte ...

Mikor belenézel a másik csillogó szemébe,
nem is veszed, dehogy veszed észre.
Azt hiszed, hogy vidám vagy épp mosolyog,
attól gondolatai tiszták és szabadok.

Azt hiszed attól, hogy csillog a szeme,
semmi rossz csak jó történik vele.
Te is szeretnél vidám és boldog lenni még,
elfog egy bűnös ...

Úgy tűnt mindig csak csalódok az emberekben,
beléjük vetett hitem szinte már elvesztettem.
Senki nem volt ki kedvelt, ki szerettem,
társaságukat szinte már nem is kerestem.

Ám jöttél te és mindent megváltoztattál,
annyi jóságot és kedvességet adtál.
Köszönöm a legfontosabbat, mit adhattál nekem,
barátságot, mely mindig itt marad ...

Írok pár sort...

Olykor mikor egy kérdés megszorul,
mikor sok-sok felhő konokul elvonul,
mikor eltávolodik valaki kit közelinek hittem,
mikor a megoldás nehéz vagy egyáltalán nincsen.

Olykor mikor néhány gondolat bánt,
mikor egy érzés a mélybe ránt,
írok pár sort mit tán nem olvas senki, ...

Ellopott pillanatok

Utunk néhány röpke órára össze futott,
néhány mástól ellopott pillanatra csupán,
nekünk egymásból csak ennyi jutott,
meg néhány szál illatos piros tulipán.

De ha azok is elhervadnak mond mi marad?
Csak megyünk tovább emlékeink temetjük.
Amit most tettünk elmondanunk nem szabad.
Mások érzéseivel meg ezt mi nem ...

Az ígéret szerint...

Miért nem tudtuk szeretni egymást az ígéret szerint?
A másik gondolatait miért nem hallottuk soha?
Miért nem láttuk előre elménk milyen ostoba?
És látod utunkra eresztettek minket már megint...

Mint két naív gyermeket... Szívünk újra kóborol,
ismét rója végtelen köreit a hatalmas ...