Volt tájban megyek, végtelen lakásban, –
képzeletben. Már nem engednek el,
s csodálkozik a múltam, hogy miért is?
Ő onnan ismer: gyors lépteimen.

Hát, igen, igen, akkor vitt a lábam
mindenhová, valóságban, s maradt
e táj-lakásból, mi is? Vers-napok még
ringatnak fényben fürdő árnyakat.

Igen, igen, akkor verset írt ...

Az óceánt is elérte a bíbor naplemente,
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.

(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt… nem múlik el, szép az este csendje…
Lassan ...

Képzeletem….

Nézem, rám tört éjszaka megtöri a képzeletem alkonyát
Sötétben, most mi sem oldja fel... sötétben a végtelen határt.
Éjszaka is mindenki tovább vívja –állandón- saját harcát,
Az élet, mint sors alakítja a felettünk lévő hatalmát.

Csak ücsörgök a kertem padján, bámulok bármerre,
De nem látok semmit ebben a sötétben, ...

Képzeletem…

A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily’ a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.

A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség…
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ...

Lassan betakart a sötétség… 1/3.

Képzeletem…

Csak egyedül voltam, jól elvoltam a kertben,
Az éjszaka körülölelt a sötétségben…
A fénytelensége, benne volt a lelkemben.

Most, este lefeküdtem fűágyamban, a csillagos eget bámultam,
És eszembe ötlött egy gondolat: ez a plafon? Csak néztem, ámultam!
Ahogy besötétedik, a csönd is ...

A nyaram, látom, már lejáróban,
A Nap is végsőn, leáldozóban…
Lejárt a hőségem ideje, életem, már csak langyosan meleg,
Volt nekem szép tavaszom is, de ma már csak csepegve van a meleg.

De lám-lám, a társam még megvan, őbenne bízhatok, ő nem hagyott el,
Hű barátom, a magány, ócska, bicegő múltamat így siratom el.
Persze ő néha hallat ...