Hópihék szelíd tánca színesíti az estet.
a sötétben feltűnnek, majd eltűnnek.
Hófehér lepelként fedik az az egész kertet.
Nemcsak színét, de hangulatát adják az estnek.

Majd az éjszaka sötét köpenye
kerül rá az egész környékre.
A hópihék tánca ellenére
a tájon szétterül az éj sötétje.

Az égen a csillagok nem ...

Éj leple csillagtalan
szomorúan áll a fa magányosan,
a Holdat csalogatja bús lombjára,
hiába minden szemfényvesztés,
csak árvalányhaj simogatja testét,
minden faág eget óhajt csókolni,
teliholdat szeretnék ölelgetni,
a nagy, fehér kerék lassan távolodik,
felhőmedve a semmiből közeledik,
négy lábra áll, bocsát szoptatja,
pár ...

Egy decemberi reggelen,
lelke felkelt meztelen.
A hideg télben lábujjhegyen,
lépdelt a hóban nesztelen.

Az út végén a hídra lépve,
nézett le a fagyott mélybe.
Lába alatt szakadék,
háta mögött a messzeség.

Egy depressziós reggelen,
testet sodort a végtelen.
A habok csendben ...

Besötétedett, eljött az este.
Egyedül vagyok a magánytól félve.
Lemezt teszek fel, zenét hallgatok.
Cigarettázom és pezsgőt kortyolok.

Fülelek régmúlt zajt hallok,
Megjelennek előttem arcok, volt mosolyok.
Vagy talán a pezsgő mámora játszik?
Tudja, hogy a költő társra vágyik:

Kint sötét van, bent mélység.
Hiába kiáltok ...

Ha ezek a falak dalra fakadnának,
El tudnák mesélni gondját eme háznak.
Elmesélné mindazt, ami eddig történt,
A gondolat mely elszállt rémtörténetként.

Ez a mese csak az idővel versenyez,
A kalandok során új társakat szerez.
Átalakul e rémséges história,
Nem mássá lesz, mint reményteli novella.

Ez a dal, mi íly gyönyörű ...

Almavirágok közül a folyó sima tükre
kukucskál rám, olyan, mintha állna,
nem olvadt a hó, eső sem táplálta,
vonzott, mintha csak engem várna,
lábammal a tükröt összetörtem,
nem érzem a folyó lomha sodrását,
körülnyaldos térdemig a víz puhán,
a távolban egy szerelmes pár
csókolózik a híd párkányán,
köröttük színesen ...