Fehér színű apró pöttyök, hangjegyek,
zöld palástban virággyöngyöt rejtenek.

Szélfuvallat simogatja, ránevet,
megérkeztem gyöngyvirágom, csengetett?

Kottafejek bólintanak szerényen,
illatomat elhintené, ha kérem?

Messze viszem, a felhőkig: szól a szél,
- integet a selyemakác, jól beszél -

táncolok a mezőn végig, ...

Kifosztott és elhagyott lelkem

csendesen zokog, mert az élet

viharában te már nem féltesz,

fájlalom, hogy nem hiszel bennem



és hogy már nem szeretsz, szenvedek,

mert te már nem osztod meg velem

életed. Egyedül kedvesem

immár félszárnyú angyal lettem,



újfent ...

Növények a meleg napfényben fürdenek.
leveleiket mutatják a friss fénynek.
Az egész környék lírára ihlető.
Végre itt a nyarat idéző idő!

Eljött a tavasz! A természet újjáéled!
Csak emléke van a nehezen múlt télnek4
Gyönyörű árnyékos helyen verselek
csendes szegletében egy csodálatos kertnek.

Szélnem járja a tájat.
Nyugodt az erdő. Síri a csend.
Az égen őszi felhők. Sárga
avar idelenn.
A fák koronáin itt-ott még
vannak zöld levelek.
De az ősz harmata hajnalban
itt-ott már fel-feldereng.
Hidegek már a reggelek, de
a nappal még meleg.
A természet már nyugalommal várja
a közeledő telet.

Lelkemben dac, és csend honol,
érzelmek lánca elsodor;
gyakran eltűnsz, mint esti fény,
mire a hajnal földet ér.
Múltunk nem térhet vissza már,
tündérmesékben hinni kár.

Elém hoz majd a képzelet,
őrzöm a szép emlékeket;
nem várok semmi új csodát,
nélküled indulok tovább.
Talán, ha egyszer ...

Külvárosban barangoltál, s barangolt
benned sötétlő külvárosi éj.
Most is sötétlőn szomorú a lélek, -
bár tűzfalakon reklámfény mesél.

Minden más lett, de minden úgy lett mássá:
lényegében ugyanaz valahol.
A népmaradvány fázósan tudatlan,
és robotba (vagy állásért) lohol.

A tömeg? Nincs. Az alaktalan masszát,
ha lemérnénk, ...