A nyár kapuja kitárt, őszre várón.
Fűszál bókol üvegálomnak, csendnek,
s felismered az addig észrevétlent:
emlékké lettek volt illatszerelmek.

Nehéz nyárvéggel, ősszel szembenézni.
Ág ághoz ér, felhősor felment, s vádol,
s elképzeled, hogy istened a Szépség,
mely mindig újat teremt önmagából.

Az ...

- Hölgyfa? Hímfa? - szóltam tréfásan hozzá.
A fényszitán átszűrt táj tiszta volt.
Ágrések között pici felhőholdak,
s arany napocskák nyája kóborolt.

A madárhangok megjöttek, leszálltak.
Vasárnap küldte délharang körét
időirányul új álommesémnek,
s katáng perdült meg: kék sziromkerék.

Megszoktam már: szívembe ...

Míg ballagok a Józsefhegyi úton,
eltűnődöm: miért hegy, mikor domb csak?
Hát, persze, ezt-azt átnevez az érdek,
s nem csupán dombot, - mennyi más fogalmat!
Tetszik nekem ez a kis félvad Éden,
különösen most, mert díszben a hársfa,
s lombruhájára halvány sárgát öntött,
s illatot lengő virágfiolája.
Kopóid jönnek, Ádám, jól ...

A Nap gyengén világít.
Borongós a reggel.
A Balaton hullámzik,
de nem nagy erővel.

Az égen szürke felhők állnak.
A napfényt gyengén megszűrik.
A parton emberek sétálgatnak.
E szép táj elhat a lelkemig.

A parti csend lelkemben gondolatokat teremt,
melyek általam írt sorokban jelennek meg.
Leírom az ...

Felkelt a Nap szelíd kéjjel
világítva örömfénnyel.
A Balaton felel neki.
Hullámai a partot verik.

Minden nyugodt, csendes
és ebben a csendben
fény terül szét a tájon,
a szép tavi világon.

A fák testét nézd meg egyszer, míg égi,
piros szemben széljelző alkony ég,
és ösvény vár sötétet, észrevétlent,
s eléd perdülnek virág-hópihék.

Szomorúak az össze-vissza ágak,
s bánatot sejtet a törzs, pikkelyes.
Egy csillagsort még visszahoz az emlék,
de érzed: csillagtalan este lesz.

Néked és rólad szól az avar

Olvasták: 472

Természet, Társadalom,