Hogyha az erdőkön lett volna világra jövésem,
S ott egyedül lettem volna reszketve magam,
S a zuggó fák közt rettegtem volna vadaknak
Ordító szavokat, s küszködözéseiket,
Ily vad borzasztó esetek közepette meghuzván
Én magamat, nyelvem forgana szótalanúl.
Mostoha sorsomnak szomorú kebelébe kijutván,
Tám lekötött nyelvem ...

Könnyű kebellel, vígan lejtve andalog
Három leány a rétnek síkjain.
\'Koszorút kötünk\' fölszólnak egyszivün,
S virágszedésre szélleloszlanak.
Kevés üdő, s ím már rakodva megy
Kedvelt helyére mindenik. Zavart
Halomban áll előttök a tavasz
Zsengéinek virító kelleme.

Fon, fűz az első; bont, s meg újra fűz,
Szed, válogat, sok ...

Anyám…
Illatodba rejtezem,
Messzeséget körbeszelő,
Féltőn gondoskodó,
Végtelen szeretetedbe,
Hol megnyugszom,
Ha bánatom gyúl,
S lelkedben pihenve,
Fájdalmam fakul.

Anyám…
Rózsák nyílnak
Minden lépted után.
Minden lázongás,
Mi úgy öl, némán,
Szerteszóródik
Az öreg parkettán,
S Te finoman ...

\'Ki lesz, ki úgy örűljön,
Oh szépem, jóm, neked,
Mint e szív, mely felé most
Forrón ver kebeled?

Ki lesz, ki úgy szeressen,
Mint én most, tégedet,
Ha távol a világban
Bal sorsom eltemet?

Ki lesz, ki, míg belőle
Egy porszem fennmarad,
Lánghévvel égjen érted
A súlyos föld alatt?

Ki lesz, ki síron túl is,
Az ...

Mi leszel ha nagy leszel,
kérdé tengernyi ember.
Erre mást nem felelhetek,
csak hogy remélem ember leszek.

Mert számomra nem mind ember
ki az utcákon jár s kel.
Van ki papnak, szentnek való,
és olyan is ki bitófára adható.

Van ki megy a tömeg után,
és van ki a saját útján jár.
Páran hazugságban élnek
és néhányan halva ...

Fehér a hó, s vakító,
mint tiszta nyakad, s te magad.
Lágyan fúj a szél, s kényeztet,
bárcsak a te kezed lenne.

Felkapja a lehullt falevelet
és az ringatózva hull lefele,
és lágyan érinti a Földanyát,
s megáll, majd egy újabb szellőre vár.

És megint repül még tovább,
pár hosszú percig meg se áll.
Én is ilyen levél ...