Szeretem tavasszal a nyíló ibolyát,
örömmel hallgatom a fecskék ricsaját.
Nézem az ágak közt bujkáló napsugárt,
az első rügyeket és a lombkoronát.

Tavaszi szél kering patakon, rét felett,
nézem a víz színén lebegő levelet.
Csokorba szedem a mezei virágot,
amelynek illata betölti ...

Most, hogy a szerelem legnagyobb gátját


- a titkos félelmemet attól,


hogy nem vagyok méltó a szerelmedre -


végre legyőztem, érző szívem egyre csak szólt,




így az elmém nem tartotta illőnek

...

elszunnyadt már a nap amott a hegy mögött
itthagyta halovány bíborszín szalagját -
langy-meleg tavaszi köntösbe öltözött
felteszi magára éj-tündér kalapját

korhadt csónak pihen a türkizkék vizen
durcásan mustrálja a szürkülő estet -
árvult evezője csobban most irigyen
ő bizony szeretne suhanni még ...

Mint méhecske a virágszirmon,
szeretnék megpihenni hangodon.
A tested lágy hajlatán időzni,
s a lelkedbe mélyen befúródni.

Ha lüktető hangja szívednek
elakadna, sebzett fala megrepedne,
vérző testéhez tapadnék szorosan,
s fájdalmadban osztoznék gondosan.

Nálad a nyugalom otthonára lelek,
ha csak szavakkal is öleled ...

Gondtalan ifjúságom töredékét,
a tavaszi hóolvadás birtoklása
egy kis időre magával ragadta.
Ingoványos hideg ágak zömében,
kapkodtam életemért .
Nyálkás fűszálak közt hadonászva
karmoltam a folyó hullámaiban.
Mélyen véstem magam bele.
Magába szívott a hullámok sodrása,
Rabul ejtett a folyó ...

Házunk előtt csavart fűzfák ágai,
próbálnak a napsugárral játszani;
hajladoznak, zizegnek és zenélnek,
halk neszekkel sustorognak a szélnek.
Ölelkeznek fűzfaágak szorosan,
lentről nézve, két fának egy lombja van;

összefonódnak ágaik - mint kezek -
együtt akarnak maradni, míg lehet.
Villanykábelt zavarta a fa lombja,
ezért ...