Ah nem, többé nem vidámít
Engem csábító szeme.
Nem fogad be, nem nyilik meg
Bús szivemnek lágy öle.
Biztos hangon édes ajka
Új reményt nem zeng belém.
Nem derűl rám nyájas arca,
Lépte sem dobog felém.
El van, oh örökre el van
Dúlva kínos életem:
Minden úton, minden órán
Vesztem képét ...

Csattogj tavasznak édes éneklője,
Csattogd el az epedő szerelem dalát,
Mig elborultan jár a völgyek ifja
Riadva zengő berkeid körűl.

Csattogj, s zavard el csüggedő szivéből
A veszteség s veszés érzelmeit;
Zengj változatlanúl gyötrő bajának
Búszenderítő nyájas éneket.

Ah zengni fogsz te még ...

Mit nekem hab! mit nekem vész!
Én nem félem haragát,
Kebelemnek pusztaságit
Száz vihar rohanja át.

Rajta! gyorsan evezőhöz,
Talpra, reszkető legény!
Bár toronnyá nő a hullám,
A túlpartra szállok én.

Éj borong ott, sűrü ködnek
Kétségbarna éjjele;
Lyány! temetve mindörökre
Legyen emléked bele,

Ki ez égő ...

Elmúlt a tél, szép tavasz lett,
Jött a boldog szirombomlás,
Visszajött a fecske, gólya-
Szerelmes lett a kis kondás.

Kit szeretett? Nem is tudta!
Csak szívében kolomp kondult,
S míg hevert a fűzfa árnyán-
Azt hitte, hogy megbolondult!

Míg a földet gyász temette,
Dúlván fergeteg felette
Pusztaságnak vad telén,
Mért virúla bájos éden
Kebelemnek belsejében?
Mert rózsámat ölelém.

Most, midőn a szép tavasznak
Uj virányi illatoznak
A mosolygó téreken;
Mért vagyon tél kebelemben,
Puszta, gyászos, véghetetlen?
Mert rószám ...

Mit nekem hab? mit nekem vész?
Én nem félem haragát;
Kebelemnek pusztaságán
Száz sirokko rohan át.

Rajta, gyorsan evezőhöz,
Talpra reszkető legény,
Bár toronnyá nő a hullám,
A túlpartra szállok én.

Köd borong ott, sűrű ködnek
Kétségbarna éjjele,
Lány, temetve mindörökre
Légyen emléked bele;

Mely ez égő ...