A fák, bokrok, növények
álomba meredten néznek
a krémszínű, felhős égre.
Szél nincs. Csak esne már végre.

Friss a levegő. Hideg nincsen.
Egy szarka hangja reccsen.
Elmélkedem a csendes kerten
és megírom ezt a versem.

Ki verset ír, azt zavarja, ha tudja:
csak hullámhossza miatt kék a kék?
Kell a tudás, de hát a versnek olykor
száraz tény lehangoló némiképp.
Persze, tudom, hogy az Anyag az Isten,
Anyagtalant hiába keresek, -
s közben mégis az Anyag mögé néznék:
- Visszanéznek anyagtalan szemek?
Megrovom magam érte. Nevetséges!
Anyag mozgása minden ...

Hűtlen hozzánk e nyár, s még rosszabb ősz lesz.
Levelek itt-ott fénnyel feltöltődnek,
de sugár elfogy széllel vert világban,
s a lelkekben egyre hidegebb árny van.

Minden együtt, - mégis minden magányos.
Mily lehangoló az, amit e nyár hoz!
Lombokon teng-leng tehetetlen csendje,
s ijesztő jóslat hull a ...

Tény, ami tény: nagy a meleg.
Az ürge is liheg-leheg.
Nincs is olyan szó, hogy leheg?
Hát.. ebben igazuk lehet!

Úgy kilóg a kutya nyelve!
Csak hűvös tehetné helyre.
Ám nincsen itt hely, mely hűvös:
a túl buzgó Nap a bűnös.

Fejemen helyre kis sapka,
de a fej csak fő alatta.
Fő a gondtól, naptól, s attól:
jól tettem-e ezt-azt - ...

A hőség szinte éget!
Már soha nem ér véget
ez a kánikula?
Melegét gondosan tartalékolva

enyhíthetné a tél zordonságát,
dühét, hidegét és hóviharát!
Mindez tudom, csak egy szép álom.
Hőségtől izzadva versemet írom.

Óh, milyen szép a vi lág!
De szép vagy, kis hóvirág!
Kinn még a tél hidege dúl,
de már a meleg szobából

látva téged, a tavasz reménye
ébred az arra vágyó szívünkben.
Szerény, kedves lényeddel azt jelzed,
hogy a télnek már végre befellegzett!

Amint virágaid szépen, csendben lehullnak,
átadod a ...