Ha nem volt szoknyácskám divatos,
varrtál a saját szoknyádból aranyost.
Két szorgos kis kezed tésztát gyúrt nekem,
hogy legyen mit ennem,ha nem volt semmi sem.

Hajnali hidegben értem jöttél fázva,
hogy időben érjek én az óvodába.
Nagyanyám!Hogy háláljam meg neked?
Megfogom reszkető öreg kis kezed.

Ülj csak most nyugodtan ...

Lepke ébred, s röppen virágról-virágra,
meglepetten néz a tarka szép világra.

Lebbenti a szárnyát sziromról sziromra,
örül az életnek, nincsen semmi gondja.

Amikor a lepke észreveszi párját,
virágok csodálják a lepkepár táncát.

Kezembe akadt régi hittankönyvem,
érdekes, mert tegnap éppen ezt kerestem,
bár nem imádkozni volt kedvem.

És most itt van, felnyitom,
ide-oda forgatom,
Istenem, ez borzalom...
vagy gyönyör? Nem is tudom.

Hát nem felejtettél el?
Nem engedtél még el?

Saját sorsom gondolom
egyfolytában. Unalom.
Boldog álomba ...

Gyere kicsi lányom,
ölelésedre vágyom.
Megfésülöm hajad,
mit aranyból szőtt a Nap.

Homlokodból elsimítom,
integetnek a csápok.
Áttetsző szárnyaid
repülésre állnak.

Nézz még egyszer rám
komoly kék szemeddel!
Fekete testeddel
piros szoknya felszáll,
Te vagy a legszebb katicabogár!

Nem beszél már hozzám az eszem,
nehéz szívem ólomként viszem.
Nem tartozik hozzám a nevem,
hiányzik az eldobott hitem.

Túl sok dolgom monoton teszem,
s nem tudom már mit miért teszek.
Kívülről nézem csak elestem,
s mint haldokló kérdem: hogy éltem?

Egy szomorú verset kezdtem el régen
mit magányomban írnék...
Lassan végiggondolom,
most mosolygok magamon,
ha szomorú,hát szomorkodjunk duplán!

Gondolatom Nálad járt fent az égben,
hogy hátha Veled lennék...
Nem kellek az égnek se,
ez a versem nem jött be,
ha keserű,hát nevessünk együtt!