Édesanyám ki ezt a képet kezében tartja,
S gyermek korom öröm könnyekkel siratja,
Kinek drágább vagyok mindennél,
Hidd el én szeretlek mindörökké!

Ha erre a képre nézel s könnycsepped ráhullik,
Akkor érzed majd úgy, hogy ez a lány neked hiányzik,
Barátnőd ki szeretett, ki kiállt meletted és vigyázott rád,
Ki sokat gondol majd a jövőben rád!

Mi elmegyünk, a tanításnak vége,
vakációnk már, több nem lesz nekünk.
Elhagyjuk az iskolánk kapuját,
így fut majdan tovább a mi életünk.

Tovarobog, mint gyorsvonat az éjben,
mi csak sejtjük, milyen kinn a táj.
Megszerzett tudásunk poggyászként cipeljük,
nagy szükségünk lesz rá, mert haladni muszáj.

Mi búcsúzunk -, osztályunk ...

Ha zúg az orkán, csendbe várj,
villámok közt se reszkess:
csak aki emberül megáll,
hasonlít istenekhez.

Előtted a küzdés,
Előtted a pálya,
Az erőtlen csügged,
Az erős megállja,
És tudod az erő micsoda?
- Akarat, mely előbb vagy utóbb,
De borostyánt arat!

Ember, vigyázz,
figyeld meg jól világod.
Ez volt a múlt,
Emez a vad jelen
És mindig tudd,
Hogy mit kell tenned érte
Hogy más legyen.