Igazán szép babaként jöttem
napvilágra, nemcsak anyám
dicsérte meg égszínkék szemem,
finom bőröm, helyes pofikám.

Szívesen emlékszem óvodás –
kori élményeimre (!), éltem
isteni szépségemmel, csodás
kisleánykák szívét nyertem el,

Iskolásfiúként azonban
már a szerelmüket is. Múltak
az évek, azt éreztem, mintha
ékességem fénye tompulna.

Így is lett, a szépséggel az a
baj, hogy olyan, mintha gazdagon
születne az ember és sajna
meglehetősen gyorsan (ahogy

az évtizedek száguldanak),
szegényedne. Szerencsére
a tapasztalatra fordítva
igaz a fenti fejtegetésem...