Merészen tépem fel a fájó sebeket
töröm vele ketté szívedet ,lelkedet
mert a hang,a szó,s a néma gondolat
tudom meghozza újra a mosolyokat!

S ne kérdezd miért jó ez énnekem,
s ne mond,hisz nem teher! Ez az életem!!
A könny! A mosoly! mind belőled fakad,
egy darabka Élet,mely magával ragad!

Így,amíg te sírsz,az én lelkem is sírni fog,
s talán majd ha mosolyogsz, én is mosolygok,
addig csak vagyok, s némán hallgatok,
könnyed törölve...ragyogó csillagod!