Ezzel a kis mindennapos hamis játékkal,
valahogy mégis őszinte igaz szándékkal,
Jól álcázott mosolyunkkal meg játszva,
a boldog szeretőt mindig másnak látszva.

Ezzel a kis hazug manipuláló csalással,
a világ rendjére nem voltunk hatással,
csupán saját érzelmeinket bolygatjuk,
bár fáj néha nekünk, mégis folytatjuk.

Mint két kosztümös színész a színpadon,
játékunk egyre hihetőbb közben a kínpadon,
egykori szép remények vonaglanak alant,
szótlanul büntetve ezzel e két igaztalant.

Arról, hogy szerettél nem igazán tehettél,
szó nélkül is bántva tereltél ezzel te lettél,
a kezdet és vég, mégis mindig csak mások,
látták meg a bennünk kezdődő elhajlások.