Kezembe akadt régi hittankönyvem,
érdekes, mert tegnap éppen ezt kerestem,
bár nem imádkozni volt kedvem.

És most itt van, felnyitom,
ide-oda forgatom,
Istenem, ez borzalom...
vagy gyönyör? Nem is tudom.

Hát nem felejtettél el?
Nem engedtél még el?

Saját sorsom gondolom
egyfolytában. Unalom.
Boldog álomba merülök,
Isten kezébe kerülök.

Hajnal sincs még, bolyongok,
a tegnap estére gondolok.
Kinézek a temetőre,
ott van minden ember őre.

Szóljatok már szellemek!
Kinek mindenek felett
hatalma van-látta-e
valaki közűltek?

De minden bokor hangtalan,
minden fa mozdulatlan.
Beszélgessünk Uram!
Magam vagyok, magam...

S hallom-e, vagy gondolom?:
Lélek ne tékozold el magad,
ember nevedhez hű maradj!
Nézd! Keresztem fölött már
előbukkant a nap.

Hamis vagyok tán?
Hisz nem is búsulok.
Meghajolok Előtte,
ki maga e nagy titok.