Az ember mint egy gép úgy mozog,
Bár nem mutatja, belül zokog.
Nincs ember, mely tűri e munkát,
Halálért vív, tűzön vizen át.

Mint a gépek csak hajt előre,
Így ez lesz pokolra vivője.
Az ember él! Hidd csak magadról,
Hit nem lesz monoton hajszából.

Egy lebegő rém keringett felettem,
Melynek kezéből egy titkot kivettem.
Hitnek drága kulcsa írodott benne,
Melynek titkára ember nem lelhetne.

E pergament mégis itt tartom,
Melyből a titkot megtudhatom.
Megnyílván az ég, egy hang szól le,
Egy szó: \'IMA\'. Égett szivembe!

Tudom, az élet jobbá válik,
Istennel meglesz mire áhít.
Eltűnik a monoton élet,
S az ember így szabadon ÉLHET.