Nem voltak felhők, sem fényes Nap,
nem láttam bárányt, vagy madarat,
Álmodtam kavargó színes szeleket,
Temetőben síró magányos gyermeket,
Gyönge gyertya lángot hóban lengedezni,
Barátöleléstől szívemet dobogni.
Láttam a halált, arcom simogatta,
Keserű könnyekkel, tengert duzzasztotta.

Álmodtam találkozást, régen várt utat,
Erdőben menekvő embert, s vadat,
Úgy repültem akár a szabadgondolat,
Álmodtam percet, órát, századokat.
Jártam pusztán, havas hegyek között,
szunnyadó völgyben, óceánok fölött.
Voltam gyermek, panaszos kamasz,
bölcs agg, kiért nem jön már tavasz.

Álmodtam álmomban örök életet,
Az agy által szült rémes rémeket.
Voltam szerelmes erkélyek alatt,
És láttam, ahogy az idő visszahaladt.
A nyugati széllel a csenden eveztem,
Néztem a puska csövébe, lázadtam én,
De tenger verejték keltett fel engem,
S felriadtam, ez mind nem enyém.