Csabám, kicsi fiacskám, ha látod a napot,
Mindig ez legyen az első gondolatod,
Nehéz életünkben a legjobb az Isten,
Ugyanegy napjával ragyog rád, s rám itt benn.
Hozzánk is beszökik a magas háztetőn,
Bár rövid ideig, akkor van delelőn,
Ugyanez a nap küld nekem reménysugarat.
Mely neked ígér játékos délutánt.
Drága napfény nekünk dús lombokat fakaszt,
Reményfánk kivirul, köszöntjük a tavaszt,
Rideg rácsok, falak mind kivirágoznak,
Szélesre kitárul minden bezárt ablak.
Vakít a napsugár, behunyom szememet,
Ugye megérezed, hogy fogom a kezed?
Szabadok vagyunk már, játszunk úgy, mint régen,
Erdőn, mezőn, telken, áldott tavaszfényben.
Csillogó szemed még fényesebben ragyog,
Feledve a valót, nagyon boldog vagyok!
S mikor elfáradunk szép játékunk végén,
A nap is leballag a föld barna szélén.
Álmodozásomból felriaszt az este,
Mely a nagy titkunkat orozva kileste,
Búcsúként kívánom, emberként megleljed,
Mit apád magyarként hiába kergetett.
Amikor nagyhéten ezt neked megírtam,
Bús magányosságomban befelé is sírtam,
Megvigasztalt aztán a jóságos Isten,
Aki vigyáz ránk, hogy rendbe jöjjön minden,
Lesz majd szabadságunk, léleknek és testnek,
Légy az én jó fiam, szeress, én szeretlek!
Mindig ez legyen az első gondolatod,
Nehéz életünkben a legjobb az Isten,
Ugyanegy napjával ragyog rád, s rám itt benn.
Hozzánk is beszökik a magas háztetőn,
Bár rövid ideig, akkor van delelőn,
Ugyanez a nap küld nekem reménysugarat.
Mely neked ígér játékos délutánt.
Drága napfény nekünk dús lombokat fakaszt,
Reményfánk kivirul, köszöntjük a tavaszt,
Rideg rácsok, falak mind kivirágoznak,
Szélesre kitárul minden bezárt ablak.
Vakít a napsugár, behunyom szememet,
Ugye megérezed, hogy fogom a kezed?
Szabadok vagyunk már, játszunk úgy, mint régen,
Erdőn, mezőn, telken, áldott tavaszfényben.
Csillogó szemed még fényesebben ragyog,
Feledve a valót, nagyon boldog vagyok!
S mikor elfáradunk szép játékunk végén,
A nap is leballag a föld barna szélén.
Álmodozásomból felriaszt az este,
Mely a nagy titkunkat orozva kileste,
Búcsúként kívánom, emberként megleljed,
Mit apád magyarként hiába kergetett.
Amikor nagyhéten ezt neked megírtam,
Bús magányosságomban befelé is sírtam,
Megvigasztalt aztán a jóságos Isten,
Aki vigyáz ránk, hogy rendbe jöjjön minden,
Lesz majd szabadságunk, léleknek és testnek,
Légy az én jó fiam, szeress, én szeretlek!