Nézem a holdat
és veled sétálok
egy tóparton a csillagos ég alatt
s keresem a csillagod,
azt ami neked ragyog.
Rád nézek s felnevetek,
mert ilyen boldog rég nem lehetek
a vidék és elvarázsolt fái,
majd holnap visszaidézzük emlékeink.
Azt tudom ufók vele nincsenek,
mert tőlük óva intenek,
szerencse közé feküdni,
s egy hétig ugyanabban a ruhában lenni,
de ez mókás talány
és remélem ez nem csak ennyi,
hogy állandóan felnevetni
s gitárral a kezünkben énekelni
és a süti mogil éttermét tervezni,
mert még akkor is ott a Hold
és a nyár hullócsillaga,
mert vajon mit kívánhatott?
Mert vajon mit kívánhatott akkor,
pont attól a csillagtól?