Az esti sötétség sűrűsödni készül,
a szél mélyen alszik, s én
a néma csöndet faggatom
- hol a Végtelen? -

Emlékek fojtott hangon énekelnek,
a csönd lehunyja szemét,
s én pilláin át is látom
némán sír a válaszon,
vérszínű vágy a menny párkányára száll,
hol néma virág nyílik a temetőben
és meztelen lelkek sírva ölelkeznek.

Csendesebb szerelmük a sírnál és
mélyebb a tengernél,
felettük
Isten is lehunyja fáradt szemét…