Hírklikk.hu
Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Petró Árpád verse

Beküldve: 2024.07.24.
Ennyien olvasták eddig: 98
25 
A fa
Szőtt-e álmokat valaki a fa alatt,
amiből a bölcsőm készült hajdan?
Loptak-e csókot lombja árnyékában,
midőn vallomást suttogtak halkan.

Hol van már a bölcső, hol van a fa is,
lángnyelvek közt talált rá a végzet.
Nem maradt már más, csak egy vízió,
csak álmaimban láthatom e képet.

Ki ragadott fejszét, hogy kidöntse a fát,
amiből nagyapám szekere készült?
Gyermekként gyakran ültetett a bakra,
kezében az ostor suhogva cserdült.

Hol van az ostor, hol van az a szekér,
nagyapám már régen fűzfák alatt pihen.
nem jön már elém őszi délutánon,
hogy az óvodából büszkén hazavigyen.

Bognárok vágták, ácsok vasalták,
a kaput, mely alatt ajkad csókoltam.
Képzelet szárnyán, álmok varázsában,
oly gyakran az utcádban bolyongtam.

Utca, sem kapu, sem csókodnak íze,
a feledés fátyla fedi már a múltat.
Féktelen ifjúság mézédes titkai,
erőtlen karjaim a homályba nyúlnak.

Hol nőhetett lantomnak fája,
valahányszor kezembe veszem,
szomorú a lélek mi árad belőle,
kedélyes dalt még nem játszott nekem.

Repeső örömmel nyúlok a húrokhoz,
de biztos a fának volt szomorú élete.
Szívfacsaró dallamot penget a kezem,
vagy szívemnek lehet bús az éneke?

Fűrésznek foga, véső és gyalu,
mi simára egyenget koporsó deszkákat.
Hol sarjad az a fa miből majd csendben,
megácsolják egyszer a fejfámat?

Szomorú faláda, végső fekhelyem,
őrzi majd nyugalmát elfáradt testemnek.
Tavaszi szellő lombos fák között
viszi emlékét bánatos lelkemnek.

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Facebook
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére