Vedd kezedbe Uram életem magját;
csírázzon abból szeretet, s megnyugvás.
Lelkem nyugodt vizekre evezzék
csónakom vad hullámok ne hergeljék,
s add meg a szélnek mi jár
hadd vigye szívem országokon át.
Repíts égig, s onnan vissza soha,
hisz szívem fellegekbe vágy,
most izmos felhők hátán bús haláltáncot jár.
Napsugár itatná fájó szívem könnyeit,
szél szárítaná vérző lelkem cseppjeit.
Ó, mi fájó e múló gondolat;
tudni, hogy ember vagy, s elrendeltettél,
s lettél aki vagy, senki a zord világ kietlen peremén.