Hírklikk.hu
Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Kustra Ferenc József verse

Beküldve: 2024.03.04.
Ennyien olvasták eddig: 18
Ha eljő’ az est...
A lassan eltűnő napfény, mint a fonnyadó vörös rózsa,
Mállik a nappal, mint korhadt fahídban a hasadt tartófa…
Vöröslő alkonyi ég, óh, mondj, ha akarsz, most mondj még mesét,
Támad a sötétség, én már látom éj fekete setétjét.

A lanyhuló napért, kegyelemnek kérése meddő,
A múló napfény helyett a sötétség bizton eljő!
A lemenő Napnak fénye most még… ah, már csak halványan ragyog,
Az est, settenkedve, lopakodva, csendben, de előandalog.

Még halványuló alkonyi bíborban csendesül az este
De már jő az éj, és teríti... lám, matt fekete a leple.
De nem leszek ám én egyedül, csak magammal,
Majd velem leszek, tudattalan önmagammal.

Messzire nézek, távolban a hegygerinc, egyre eltűnőbb,
Már most azt várom, hogy láthassam őt ismét, reggel mielőbb.
Eljő’ a reggel is, Te elköszönsz nappalra, búcsúzol…
Találkoztunk majd veled, de még előtte... napfényt hozol.

Gondolkozok, loholnom kellene még a napfény után,
De rájöttem még a bandukolás is, sok lenne talán…
Mára már nincsen tovább… ilyen a sors,
Reggel lesz virradat, várom... szélvész-gyors.

Vecsés, 2013. március 14. - Kustra Ferenc József

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Facebook
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére