Szívem hevíti, nyelvemet feloldja,
Mi termett lankákon, félédes borocska.
Isteni nedű kiszáradt torkomra,
Lelkem a gátlásait azonnal ledobja.

Főképp, ha vidám társaságban töltöm,
Én az időm, a bort meg a pohárba.
Mehet a csudába a világ bánata,
Minden bosszúságom dobom a kosárba.

Nézzünk hát vígan a pohár aljára,
Talán félhatig kitart e palack.
Van még a pincében a finom nedűből,
Ha mégis elfogyott jöhet a barack.

Elő a nótákkal, harsogjuk vígan,
Húzza a cigány, gyantázza a vonóját.
Tele torokkal nótázzunk barátok,
Ünnepeljük meg a búbánat halálát.

Pokolba a holnappal, hisz csak egyszer élünk,
Kell a bánatnak a vizes borogatás.
Hogy mi lesz holnap tudjuk már előre,
Mit hoz ki belőlünk a heves iszogatás.