Elhagyott ház, múlt szele suhan az árnyékban,
Régi emlékek életre kelnek, mint szelíd álmok árnyakban.
Falak mesélnek történeteket, csendesen suttognak,
Családok boldogsága, élet színei még mindig ott ragyognak.

Üres ablakok néznek ki a múlt homályából,
Mintha várnának, hogy újra kitáruljanak a jövő hajnalából.
A falakba vésődött nevetések és könnyek,
Eltűnt idők emlékei, mikor az élet zsongott, mint a méhek.

A kert, mely egykor zöldellő paradicsom volt,
Most csendben fekszik, a természet visszafogott.
De a csillagok még mindig őrzik a ház felett,
Elhagyott otthon, mely sosem feledi a boldog napokat, mikor szív dobogott.

Gyönyörű és félelmetes, ahogy idő a házat marja,
De emlékeink, mint gyertyák, még mindig lobognak, a sötétben világítva.
Elhagyott ház, te őrzöd az emlékeket, melyek sosem múlnak el,
Múlt és jelen találkozása, melyek a lelkünkben élnek, mint varázslatos kertek.