Hírklikk.hu
Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Kustra Ferenc József verse

Beküldve: 2024.04.22.
Ennyien olvasták eddig: 77
51 
Hosszú úton megyek…
Elmegyek, elmegyek, hosszú úton megyek…
Majd hosszú út porából erőt merítek…
Ha én már majd, olyan, nagyon messze leszek…
Akkor már én, majd veletek nem lehetek…

Megfigyeltem, hogy nekem már fakóbban zöldell a fű,
És már nem hallom, elhallgatott a tücsök hegedű…

Előttem úttalan út halad,
A jelenem, fut, sőt tán' szalad.
Ahogy odaérek, téblábolok egy útelágazás mentén,
Nem tudom, hogy botorkáljak-e új úton, járhatatlan mezsgyén.

Erő kell és dacolás élettel, hogy álarcok lehulljanak,
Ha sarokhoz érünk, befordulunk, búcsút inthetünk a múltnak.
Halk szellő fújdogál, visszazúgja az ifjúságot
Ezzel ad a vándornak erős adó szerenádot.

Sors kérlek, figyeld, most a test mondja el az óhaját,
A lélek is életre kelt, dúdolja az ódáját.

Talpam üti az utat, keményen, talán ütemre,
Cipőm meg töri lábam, nincs reményem kegyelemre.
Itt hiába érzem, fáradt vagyok, pihennék,
Csak én gondolom, hogy akár otthon lehetnék…
Belefáradtam én már mindenbe, de tovább menni muszáj,
Főleg a vándorló, úti életbe… ez maga az uszály.

Kemény az út felület és elég egy rossz mozdulat,
Emberfiára még bokatörés is rázúdulhat.
Kapaszkodni kell nekem még a sík terepen is,
Előre haladni így lehet biztosan, csakis.

Menet közben szellő dúdol egy szép dallamot
Én meg így folyvást járom a nagy élet tangót.
Lassan már a negyedik dimenziót is érzem illőn... távhoz,
Esteledik és én meg hozzá álmosodok a napnyugtához.

Ahogy vándorolok, hordom magammal a sok élettitkomat,
Bízok benne, hogy úti haramiák nem veszik el sorsomat.
Majd ha fáradtan bánatom mormolom a fagyos téli szélbe,
Remélem, hogy karom, nemhiába, emelem fénytelen égbe!

Van, hogy rossz napom van és biz' a kétségbeesés feszít,
De miért adnám fel, ha még van kis erőm, és az repít?

Öregedni olyan egyszerű!
De nem mondom én, hogy nagyszerű!
Fiatalodni sehogyan nem lehet.
Öregség csak rád terül, mint lehelet.

Vándorolok utamon... egymagam, egyedül nem lehetek,
Önmagamban megyek, ő az, ki velem van, kit nem feledek.
Van olyan, hogy az úton érzem, elég volt! És térdre hullok!
De jön utánam az árnyékom és az élet is ott kullog.

Apámtól és nagyapámtól tanultam egy s mást én,
Talán, mint hagyományőrző vagyok én fenomén?
Gondolatom jó, ha csendes megnyugvással zárom,
Tudom, hogy majd holnap is lesz új nap, már ezt várom!

Vecsés, 2014. július 11. - Kustra Ferenc József

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Facebook
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére