Tó partján hol átölelt a csendes harmónia,
Hol hullámokon a pillanat fényszimfónia.
Befelé próbáltam nézni önmagamba,
Mikor
Rámsimult a béke, és fejét vállamra hajtotta.

Szótlan szívemen lágyan ringatózott,
Láthatatlanul szőtt lelkemre dallamot.
A hozzám bújó csend barátként hallgatott,
Majd dalolni kezdve utat mutatott.

Szirmát feldúlt szívemen puhán kibontotta,
Nem vagy egyedül! : halkan suttogta.
Én vagyok a lelked mondta simogatva,
Ki lágyan betakar, és az álmaid vigyázza.

Magához ölelte zaklatott lelkemet,
Okosakat szólva, a Káoszban rendet tett.
A válasz én vagyok csak tedd fel kérdésedet,
Figyeld meg és hallgasd csöndben a lelkedet.

A legjobb tanítód leszek ki mindent megtanít,
Bíztatva Téged és szeretve, szavak nélkül is.
Lelked rejteke leszek, ki elér a szívedig,
És ki meghallgatja palackba zárt gondolataid.