Szemed ragyog, a boldogságunk, nagyon ölel,
Nem törődünk a múlttal, mert az csak véglegel…
Szemed ragyog, a boldogságunk, nagyon ölel,

Boldogságunk, ránk terítette magát
Szemed, kék égként ránk ragyogja magát…
Boldogságunk, ránk terítette magát

Életmezőnkön, az élet réteken,
Csámborogva, csak bóklásszunk, csendesen.
Életmezőnkön, az élet réteken,

Nem kell törődni
Múlttal! Az történelem.
Én, most szeretlek

Azt köszönöm életnek, hogy az élet motorcsónakjában melletted lehetek,
A jó öreg élet tengernek köszönöm, hogy hullám fodrokon veled élhetek
Ez a mai nap, tudom, mindkettőnket egyformán ünnep… még sok ilyet remélek.

Vecsés, 2017. február 15. – Kustra Ferenc – íródott: versben, haikuban és 3 soros, zárt tükrösben, amit így kell olvasni: először, az 1-es és a 2-s sorokat egyben, utána a 2. és 3. sorokat egyben.