Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Én verse

Nincs menedék
Hamvadó hamu..

Talán, megszületnem lehetett csak könnyű..
Amikor fényes Üstökök borították a sötétlő,
fekete Eget..

S felsírt ajkaimtól csitítva kért Anyám,
Ki keresztelt s adta szép, örökölt nevemet.

Melyből szólítá s a figyelmem,
hívó személynek szentelek..

A megszólaltak hangjain a betűkből,
dallamok csengenek.

Én, aki félig árván kapaszkodva hegyeknek lábán,
apró lépteimmel megmászva ormokat, repültem és szálltam..

Két karom kitártam, mint a sas!!
Az egek Ura..

Majd zuhantam a mélybe hol pokol kapuja félig, kérve..
Hívott.

Hittem, testem a temető várja..

S körmeimmel kapaszkodva mély mederből,
hol a bűz és kénszag hányingerig terjeng,
bő kábulatban..

A gonoszság. Az őrület..

Igazságtalan jövőmet látva, néhány élettelen
imáért kiáltva, mélységnek tetején,
apró fényességet láttam.

Hogy feladom??
És nem..kimásztam..

Elestem..azt, újra hittem.
De a reményt már nem úgy vittem pehely vállaimon.

Ismét és újra s más célzattal már csak dombokra
irányított gondolattal tártam szárnyaim,
akár, a sirály..

S figyeltem és úgy hagytam,hogy szellő magába felkap,fájdalmas tollaimban kapaszkodva, hova vinne..

De a reményem, újra és újra messze vitte.
Hol, már nincs semmi..

S a nevetést, vágyat kénytelen vagyok így szeretni..
Hiú ábrándoknak apró bölcsőjében.

Hol takaróm lett a szerényem,
szívemet méltón meghagyva,
s az elmében részesített tudatban
kellett, hogy elengedjem..

Hazugság a talán, hogy így nem fáj,
nem csalódva és sértetlen testtel.

Mondván az Úr..
Neki, más kereszt kell.

Nem kénköves buja és igaz szerelem..
Porszemekből, miket a szél kezedből
el visz, el...

2017.10.25.

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére