"..nem középiskolás fokon.." -
ilyen a költők álma.
S tanításuk megsemmisül,
s vágyuk az Időt várja?

Eltűnt Országod, mit hozott
"a proletár utókor",
Attila! Most "a nép fia"
(s lánya) kik előtt hódol?

A három színnel pántlikás
tragédiák világa,
s tapsol a kábított tömeg, -
Csóri vajdát csodálja.

"..nem középiskolás fokon.."?
Ma nincs Költő, ki szólna:
- Mindent túlharsog tolvajok
becstelen dáridója!

"..nem középiskolás fokon.."?
Mit lát ma, - aki lát még?
Csak szolga kell, tudatlan, - nyílt
már e hatalmi szándék!

Emlékezés? Nincs hű, igaz
e visszafelé-korban.
S míg egyre több az éhező,
hány volt gyilkos - szoborban!

Utóbbi kettő összefügg.
Mind bánatosabb évek,
Költő, Országát keresik
csillagos békességnek!

Szándék nagyított bennem is:
Népnek láttam a népet.
Költő! Álmokat, vágyakat
valóság-könny eléget.

Az Idő? Várhat, - Végtelen, -
de fájó, véges élet
türelmet olykor sínre dob
sorsnak, vonatkeréknek.

S mily sorsot kap, aki Tanár,
szólója Jónak, Szépnek?
Villanó vonatkerekek
erről ma mit mesélnek?

.. de egy-egy szívnek néha még
vérvörös, piros színt ad
Versed, Csillagod, Csillagunk, -
a Leggyönyörűbb Csillag.

Ó, tanítottad néped, de
sebző e század éle,
s hány ész tunya: az egyszerűt
bonyolultból megértse!

Ellened szószék, pulpitus,
de Idő jöhet, s áthat
észt és szívet, Nincs-Istened:

Valóig ért Varázslat.