A szeretet nem adó, nem követelés,
mely mögött áll végrehajtó.
A szeretet úgy árad, mint a napfény:
csöndesen és állandóan – egyedül
a maga csodatévő hevétől.

Amíg őriz a szemed, amíg lehunyt szemmel látsz,
Lehet, elmegyek, de itt leszek, a lábnyomomban jársz.
Amíg érez a kezed, amíg néha még rám vársz,
Egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz.

Szeretném most a fejemet bátran felemelni,
Szívem teljes melegével a szemedbe nézni!
Megígérni eztán mindent igaz hittel ismét,
S, ha miattam gördül könnyed, jóval letörölném!

Mélázva meséli
Édesanyám,
Szomorú élete
Alkonyán,
Hogyan szerették
Egymást ők ketten
Szerelmük tavaszán,
Mikor én születtem...

Lobogó kandalló
Hasábja bug:
Múló az üdvösség,
A tavasz hazug,
De azt is tudom jól,
Megérezem,
Hogy szent volt, hogy nagy volt
Az a szerelem!

Hiszen a hajtása
Én ...

Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örökké s holtomiglan,
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
Lelkünk mélyén oszintén, igazán szeretni.

Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én kitalálónak
S nem is születtem rossznak vagy jónak,
De kedves, gyűlölt
Hiábavalónak.

Akarsz maradni?
Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,
Igérni tudok és megfogadni,
De beváltani?
Inkább elszaladni.

Téged szeretlek,
Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:
Két ember s mind a kettő ...