Eljön a nap , mikor végleg itt hagysz,
Nem látlak majd többet , s te sem láthatsz,
Mert nem leszünk már egymásnak más , csak két idegen,
Kiknek sorsa , pár pillantásban összeforrt hirtelen .

A pillanat elmúlt , s csöndben elmentünk egymás mellett,
Ez ismétlődött minden nap , s a hónapok csak teltek,
De most eljött a nap , a búcsúzás ideje ...

Hideg kórtermek, rémült ideges arcok,
ágyon fekszem talán a műtőbe tartok.
Pislákoló lámpák, elsuhanó ajtók sora,
nem fáj most semmi, így nem voltam soha...

Nővérke suttog, de nem nagyon érteni:
- A sebe egy órája kezdett vérzeni...
- Doktor úr túléli? Mondjon valamit!
Kusza hangok, de mintha ismernék valakit.

Káoszból ...

Tudom ha el akarsz menni, akkor engedni kell,
szívemtől kérek tanácsot, de nem felel.
Nézz most végig rajtunk, mi összetartozunk,
mégis mindketten másfelé tartunk.

Mások a céljaink, más utakon járunk,
titkon bár, de egymásra vágyunk.
Mégis búcsút intünk, hát ég velünk,
többé együtt nem sírunk, nem nevetünk.

Némán ...

Pillanat, mely letepert némán.
Aztán amilyen gyorsan jött,
Máris elrohant.
Nem búcsúzott.

Csak engem elhagyott,
de magából
valamit itt hagyott.

Szeged, 2012.február16.

Ciklámenszín hajkorona társadalmi méreg.

Köszönöm, hogy megmutattad, még mindig élek.

Erősebb a lelkem, mint azt magamtól vártam.

De mégis meggyengítetted körbevett váram.



Mert egy dög vagy te tudod és magamról én is.

Kissé ez már beteges, rosszabb, mint egy fétis.

Mégis most úgy érzem helyes volt a ...

Nem kell céda, trehány leány,
Asszony kell ki engem kíván!
Nem kell, hogy harsogja \'sokan szerették!\'
Nekem, csak az kell, hogy vállalhassam nevét!

1982.február 27. szombat.